A Projektről

Komárom Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.2.11-16 kódszámú, „Esély Otthon” című felhívására.
A pályázat keretein belül – többek között – lakhatási- és munkavállalást ösztönző támogatásban tudunk részesíteni fiatalokat.

Az EFOP-1.2.11-16-2017-00011 „Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban” című projekt alapvető célja a településen élő 18-35 éves fiatalok képessé tétele arra, hogy a városban fellelhető lehetőségekkel tudjanak élni és helyben egzisztenciát, családot tudjanak alapítani. Ezenkívül ez a projekt arra is lehetőséget teremt, hogy a máshonnan ide települni szándékozóknak vonzóvá váljon Komárom, és ezzel akár a hiányszakmákban dolgozó szakembereket tudjunk a városba vonzani.

A pályázat keretében 21 önkormányzati bérlakás kerül felújításra, melyekbe az elkövetkezendő 6 évben pályáztatás útján háromszor 21, a célcsoportba tartozó fiatalnak vagy családnak tudunk lakhatást biztosítani maximum 2 éven keresztül. A lakhatási támogatás mellett a projekt megvalósítási időszakában 1-1 évig 25-25 fő részesülhet helyi munkavállalást ösztönző települési támogatásban.

A lakhatási, valamint a munkavállalást ösztönző támogatási lehetőség igénybevételének feltétele, hogy a támogatásban részesített fiatal foglalkoztatási jogviszonnyal és komáromi állandó lakcímmel rendelkezzen, életvitelszerűen Komáromban lakjon, valamint közösségi célú önkéntes tevékenységet végezzen Komáromban. 

 

 

Tekintsd meg 

aktuális pályázatainkat

Tekintsd meg
állásajánlatainkat!

Jelentkezz az állásra

    Megjelent a pályázati felhívás legújabb köre!

    Jelentkezési határidő: 2022. december 1.