Miért Komárom

Kedvező fekvés, három főváros közelségében

Komárom a második leghosszabb európai folyó, a Duna jobb partján helyezkedik el, három főváros, Budapest, Pozsony és Bécs közelségében. Területét tekintve Komárom-Esztergom megye hatodik, lakosságszámában pedig a megye negyedik legnagyobb városa közel 20. 000 fővel. A település három városrészből áll: a belvárosból, melyhez nyugatról csatlakozik Koppánymonostor, keletről pedig Szőny.

Gazdag történelem, melynek útja bármikor végigkövethető

A város elképesztően gazdag történelmi múltra tekint vissza. Területén három erőd is található: a Monostori erőd, az Igmándi erőd, valamint a jelenleg 6 milliárd forintos fejlesztés alatt álló Csillag erőd, ahová néhány hónapon belül a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolat parkja költözik. Az ókori Limes helyi vonatkozása a világörökségi cím elnyerésének küszöbén áll, csakúgy, mint a római kori feltárásokat bemutató Brigetio Látogatóközpont megépítése. Nemrég pedig gyógyhellyé nyilvánították a komáromi gyógyvízre épült, éves szinten mintegy 300.000 vendéget fogadó Brigetio Gyógyfürdőt és környékét. Továbbá városunkban működik az országosan ismert és elismert Magyar Lovas Színház Komárom is.

Kedvező közlekedési infrastruktúra

Komárom rendkívül jó adottságokkal rendelkezik a közlekedés és megközelíthetőség terén: nemcsak határváros, de nálunk keresztezi egymást a dél felől érkező 13-as és kelt-nyugati irányú 1-es főút, így jelentős szerepe van a hazai és a nemzetközi vasútforgalomban, valamint a település szomszédságában halad el az M1-es autópálya is. Ez utóbbinak köszönhetően pedig nemcsak Budapest, de a szomszédos fővárosok – Bécs és Pozsony – is két órán belül elérhetők gépkocsival. A Duna-parti fekvés a hajós forgalomnak ugyancsak rendkívüli mértékben kedvez.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb infrastruktúrális fejlesztése jelenleg is zajlik. Az új Duna-híd a tervek szerint 2019 végére készül el.

A térség legnagyobb foglalkoztatója

Gazdasági helyzetet tekintve a városban kialakított ipari park stratégiai fontossággal bír, mint a térség legnagyobb foglalkoztatója. A Komáromi Ipari Parkban jelenleg 12 cég működik, míg a településen összesen 2097 vállalkozás van jelen.  A munkanélküliségi arány 2016. év végén Komáromban mindössze 2,41 % volt. Az álláskeresők száma a tavalyi év utolsó negyedévében 326 főt számlált, amely rendkívül kedvezőnek mondható.

Mozgás és pihenés

Komárom az aktív pihenés és a sport szerelmeseinek is tartogat kikapcsolódási lehetőséget, hiszen a csapatsportoktól kezdve a rekreációs sportokig szinte bármit kipróbálhatunk, évszaktól függetlenül. A város mellett halad el Európa egyik legnépszerűbb nemzetközi kerékpáros főútja, az Eurovelo 6. A kerékpárút Észak-Komáromot érintve szeli át a térséget, Szlovákiában egészen Párkányig húzódva, majd átlépve az országhatárt Budapesten keresztül kerékpározhatjuk át az országot. Észak-Komáromban emellett a közeljövőben kezdődik a városi stadion a magyar kormány által támogatott felújítása is, a téli sportok szerelmesei pedig a jégpályán korcsolyázhatnak a hideg hónapokban. Sportcsarnokkal, sportpálával, uszodával és stranddal a Duna mindkét partja rendelkezik, míg az utcai testépítők az észak-komáromi street workout pályán dolgozhatják tovább izmaikat. Az északi és déli városrész a közeljövőben várhatóan további egy-egy utcai fintess parkkal gazdagodik.

Biztos környezet a következő nemzedékek számára

Komárom megfelelő intézményrendszerrel rendelkezik annak érdekében, hogy az ifjúsági célcsoportot segítse a családalapításban, ösztönözze a fiatalokat a gyermekvállalásra, és a születendő gyermekek számára biztosítsa a képzési feltételeket. A Komáromban működő 8 óvodába jelenleg 475 gyermek jár, a 6 általános iskolában összesen 1551 diák tanul. Ezenkívül 5 középfokú intézmény is megtalálható a városban, melyeket összesen 1745 fő látogat. A legkisebb korosztály ellátásában bölcsőde nyújt segítséget összesen 100 férőhelyével, két telephelyen. Az ennél nagyobb diákok pedig több általános iskolából, szakközépiskolából és gimnáziumból is választhatnak.

Az önkormányzat minden tőle telhető eszközzel igyekszik segíteni a családokat. Az újszülöttek családjai, valamint a friss komáromi házasok egyszeri 100 ezer forintos támogatást kapnak. A Családi Otthonteremtési Programban résztvevőknek kedvezményes telekvásárlásra van lehetőségük, a kismamák ingyen utazhatnak a helyi járatokon. Sikeres a prevenciós rotavírus védőoltás-program is. Az intézményfelújítási programra (teljes energetikai felújítás a bölcsődében, a Jókai Mór Gimnáziumban, a Kultsár István Szakközépiskolában, valamennyi városi óvoda udvarának és játszóterének teljes felújítása, a Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény új épületének megépítése, iskolai rekortán-pálya program) közel 3 milliárd forintot fordít a város. Az önkormányzat a következő évtől valamennyi városi bölcsődés és óvodás számára ingyenessé tervezi tenni a közétkeztetés. A város évek óta részt vesz a felsőoktatásban tanulókat támogató Bursa Hungarica ösztöndíj programban is.

Észak-Komáromban található az egyetlen magyar nyelvű egyetem Szlovákiában, a Selye János Egyetem, míg a tanórán kívüli oktatási programokért a tánc-, zene-, képzőművészeti- és nyelviskolák felelnek a Duna mindkét oldalán.

 

Szórakozás, művelődés és pihenés az év 365 napján

Városunk széles kínálattal rendelkezik a szórakozási lehetőségek és a fesztiválok terén is, amelyek közül a minden évben április 26-án, az 1849-es dicsőséges komáromi csata napján kezdődő Komáromi Napok rendezvénysorozat a legjelentősebb. Az egyhetes fesztivál Észak- és Dél-Komárom közös szervezésében valósul meg, széles programkínálattal szórakoztatva a látogatókat.

A város másik nagy érdeklődést kiváltó programja a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál. A hagyományos karácsonyi vásár, az adventi, és a farsangi ünnepségek és megemlékezések mellett a Magyarock Dalszínház gyakori előadásai, a Brigetio Gyógyfürdő gyógyhatású vize, a Komáromi Klapka György Múzeum állandó és színvonalas tárlatai és a 3D-s technikával felszerelt, premier filmeket játszó Jókai mozi egyaránt kikapcsolódást nyújtanak. 

Észak-Komáromban 2018-ban immáron negyedszer került megrendezésre a népszerű Komálom Gyerkőcfesztivál, amely során érdekes gyerekprogramok és foglalkozások várják kicsiket és nagyokat. A karácsonyi készülődés időszakában nem maradhat ki az András-napi vásár, míg a Lehár napok a zene, a Jókai napok pedig a színjátszás iránt érdeklődőket mozgatja meg.

Híd egy sokszínű kultúrához

Köszönhetően Komárom határváros mivoltának, elég csupán átkelni az Erzsébet-hídon és rögtön lehetőségünk nyílik egy más kultúra megismerésére. A szomszédos Szlovákiában található Észak-Komárom gazdag történelme mellett számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra és a szabadidő eltöltésére. Itt találhatjuk Szlovákia két magyar nyelvű színháza közül az egyiket, a Komáromi Jókai Színházat és a régió egyik legmodernebb moziját. Az egyéb fesztiváloknak, szórakoztató és népi hagyományokon alapuló programoknak köszönhetően pedig úgy érezhetjük, a felvidéki kultúra egyik melegágyába nyerünk betekintést.

 

A címben azt kérdeztük: Miért Komárom?
Válaszunk annyi: mert jó komárominak lenni!

A város történelmi időket él! Városunkba 80 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezik napjainkban. Manapság talán nincs még egy ilyen hasonló méretű település sem hazánkban, sem Európában amely ekkora összegű támogatáshoz jutna ilyen időtávon, mint Komárom. Mindezen fejlesztések, beruházások szimbóluma az új komáromi Duna híd építése. Az átkelő olyan távlatokat nyit gazdaságilag, kulturálisan és társadalmilag, amelyek hosszú távon biztosítják városunk fejlődését. Az új híd a szeretet, az összetartozás, a barátság és a példamutatás jelképe is egyben!

A fentieket figyelembe véve várunk minden kedves városunkba letelepedni vágyó fiatalt, hogy együtt építhessük fel közös otthonunkat, Komáromot!

Tekintsd meg 

aktuális pályázatainkat

Tekintsd meg
állásajánlatainkat!

Jelentkezz az állásra