A Foxconn Kft. ajánlata: IPQC specialista

2022. 11. 16. (08:11)

A FOXCONN csoport tagjaként működő, Foxconn Industrial Internet leányvállalata a Cloud Network Technology Kft., az 1974-ben alapított tajvani óriásvállalat legfontosabb hazai képviselője. Magyarországon 2003 óta működünk. A világ legnagyobb amerikai és ázsiai elektronikai cégeinek gyártunk berendezéseket, hálózati eszközöket és computer termékeket.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyarországon működő nagyvállalatok közt 2019-ben a legnagyobb árbevétel növekedést mi értük el, a bevételünk 453 milliárd forintra emelkedett, ezzel elnyertük az Év vállalata díjat a Figyelő TOP 200-as gáláján, valamint 2021 novemberében átvehettük az Üzleti Etikai Díjat.  Mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk a munkavállalóink elkötelezettségének növelésére, remekül kialakított közösségi terekkel, kávézóval, vállalati étteremmel, közös programokkal.

Bővítjük a gyárunk raktározási kapacitását, illetve kissé bővíteni szeretnénk a jelenlegi létszámunkat, ezzel igazodva a szerverek, és storage eszközök iránti, folyamatosan növekvő kereslethez.

Feladatok:

Ellenőrizni, hogy a gyártási feladatok végrehajtása a kiadott utasításoknak megfelelően történik
Az előírásokat betartatja az érintett osztályok dolgozóival
Az esetleges eltéréseket dokumentálja, kezdeményezi azok azonnali kijavítását
A gyártósori tapasztalatok alapján információt szolgáltat a Minőségbiztosítási Osztály számára
Segítséget nyújt az egyes gyártott termékekre vonatkozó hibamód és hatáselemzési (FMEA) folyamatokban
Részvétel az új termék bevezetési folyamatokban (NPI)
Napi rendszerességgel auditálja a gyártófolyamatokat és jelenti az eredményt a Minőségbiztosítási Osztálynak és az érintett területeknek
Részvétel a belső auditokon
Részvétel és tanácsadás kérdéses anyagokról szóló döntéseknél, illetve a feltárt hibalehetőségek kommunikációja a gyártósoron dolgozó kollégák felé
Segítséget nyújt a Mérnökségnek a folyamatjavításokkal kapcsolatban
Belépő, éves oktatások lebonyolítása, kapcsoloó adminisztratív feladatok pontos elvégzése
Certifikációs rendszer karbantartása
Certifikációs vizsgák megszerzéséhez szükséges oktatások szervezése

Szükséges szakképzettség, tapasztalat:

Érettségi
Két-három év tapasztalat minőségbiztosítási környezetben, amelyet lehetőleg nagy volumenű termelésben szerzett
Legyen gyakorlott az Office szoftverek (Word, Excel, Outlook) használatában
Minőségbiztosítási rendszer ismeret (ISO 9001), valamint ISO 14001 ismerete előny

Elvárások:

Munkáját legyen képes önállóan, illetve csoportban is végezni
Rendelkezzen jó kommunikációs, probléma megoldó képességekkel
Legyen képes prioritást felállítani munkájában
Legyen jó stressztűrő képessége
Pontosan végezze a munkáját
Legyen hajlandósága új dolgok megtanulására

Amit kínálunk:

Olyan munkatársat szeretnénk, aki számára fontos értékkel bír, hogy komoly elvárásoknak kell megfelelnie, cserébe viszont hosszú távú biztos szakmai karriert, és családias hangulatú cégkultúrát ajánlunk.Versenyképes juttatási csomag
Pozitív munkahelyi légkör, jó csapat

Állás, munka területe(i):

Gyártás, Termelés
Minőségbiztosítás
Minőségellenőrzés

Jelentkezés ITT!

Megosztom
Elküldöm mailbe

Munkáltató

Foxconn

Teljes név:

Cloud Network Technology Kft. – Foxconn

Székhely:

Bánki Donát utca 1. Komárom 2900

Fő tevékenység:

Számítógép és perifériás eszközök gyártása

Kapcsolattartó:

toborzas@emea.foxconn.com

Web cím:

https://www.foxconn.hu/

További állásajánlatok

Tekintsd meg 

aktuális pályázatainkat

Jelentkezz az állásra