Mi az a motivációs levél és mit kell tartalmaznia?

Elterjedt dolog, hogy egy-egy pozícióra való jelentkezésnél az önéletrajz mellett motivációs levél csatolását is várja a munkáltató. A motivációs levél, más néven kísérőlevél egy elterjedt forma arra, hogy a munkáltató még a személyes interjú előtt kicsit közelebbről megismerkedhessen a pályázóval, motivációival és céljaival.

A legtipikusabb hiba, ha a pályázó úgy tekint a motivációs levélre, mint az önéletrajz prózai formájára. Egy kísérőlevél nem az önéletrajzunk kibővített változata, hanem egy jóval szubjektívebb forma, mely árnyalja és pontosítja az önéletrajz alapján kialakult képet a döntéshozókban. A CV-nkben a múltunkkal foglalkozunk, a motivációs levél viszont inkább a jövőnket, szakmai terveinket és személyiségünket hivatott bemutatni. Természetesen a motivációs levél megírására is számos sablon található az interneten, ám ha egy valóban egyedi kísérőlevelet szeretnénk elkészíteni, jobban tesszük, ha hanyagoljuk a mintákat és inkább kreativitásunkat csalogatjuk elő.

Megszólítás: Mindig tudjuk, kinek címezzük

Nincs levél címzett nélkül. A legtöbb álláshirdetésben feltüntetik a pályáztató nevét és pozícióját, ám ha ez mégsem történt volna meg, ajánlatos kutatni egy kicsit azt a cég kapcsolati felületein. A megszólítás legyen névre szóló, például „Tisztelt Nagy András!“. Semmiképp se annyit írjunk, hogy „Tisztelt Hölgyem/Uram“, valamint ne használjunk kizárólag keresztnevet sem.

Szövegtörzs: A motivációs levél tartalma

Az első mondatokban egyértelműsítsük a levél célját és azt, hogy hol találkoztunk az állásajánlattal, valamint leírhatjuk az első érzéseinket is a lehetőséggel kapcsolatban. Nevezzük meg a megpályázni kívánt pozíciót. Ha van már tapasztalatuk a munkakörben, mindenképp hangsúlyozzuk ki, ha pedig nincs, célravezető, ha azt sugalljuk, mindig is szerettük volna kipróbálni magunkat ebben a pozícióban. Nem árt továbbá, ha tisztában vagyunk a cég múltjával, jelenével és belefoglaljuk azt is, hogy miért szeretnénk náluk dolgozni. Ezt követően röviden, de frappánsan ismertessük képességeinket, készségeinket. Még ha igazak is ránk, akkor is hanyagoljuk az olyan közhelyes kifejezéseket, mint például „kiváló kommunikációs készségeim vannak, szeretek csapatban dolgozni, jól kezelem a stresszes helyzeteket“ és társai. Hatásosabb, ha ezeket a tulajdonságokat inkább körülírjuk, vagy konkrét példával bizonyítjuk azokat. Továbbá bátran írjunk az előző munkahelyen elért kiugró személyes eredményeinkről is.

A motivációs levél stílusa

A szöveg megfogalmazása során nyugodtan vigyük bele saját egyéniségünket, stílusunkat. Tartózkodjunk a szóismétlésektől, használjunk szinonimákat és pozitív jelzőket. Ha pedig egy mód van rá, ne részletezzük előző munkahelyváltásunk okát. A levél hangvétele legyen személyes, de ne haverkodó. Ne bizalmaskodjunk és ne használjunk szlenget, ezzel ugyanis komolytalan ember látszatát kelthetjük.

További hiba, ha túl hosszúra nyújtjuk motivációs levelünket. Felesleges másfél-két oldalon át taglalni tapasztalatainkat és céljainkat. Már 6-7 jól megfogalmazott mondattal is elérhetjük célunkat. A feleslegesen hosszúra nyújtott kísérőlevélben ugyanis könnyen elveszhet az olvasó és elveszíthetjük érdeklődését. Próbáljuk röviden összefoglalva felkelteni a pályáztató figyelmét, majd kifejezni a személyes beszélgetés reményét.

Elköszönés

A levél végén köszönjük meg a figyelmet, hogy a pályáztató időt szakított a motivációs levél elolvasására és adjuk meg elérhetőségeinket is. Végül pedig a levél végéről ne maradjon le az aláírás sem.

Látogasson el Dokumentumtárunkba, ahonnan letöltheti Motivációs levél mintánkat. 

 

Megosztás
Küldés üzenetben

Tekintsd meg 

aktuális pályázatainkat

Jelentkezz az állásra