Ezekre a gyakori kérdésekre számíts egy állásinterjún!

Ha önéletrajzunkkal (és motivációs levelünkkel) sikerült felkeltenünk a munkáltató figyelmét, nagy eséllyel lehetőséget kapunk, hogy személyesen, egy állásinterjú keretében is bizonyítsuk rátermettségünket.

Az állásinterjú az egyik legmegbízhatóbb technika, mellyel a személyes benyomások alapján felmérhetik a jelöltek képességeit, elvárásait és motivációt. A felvételi beszélgetés nem csupán az önéletrajzban szereplő adatok ellenőrzését, de azt a célt is szolgálja, hogy minél jobban megismerkedhessenek egymással a felek. Emellett pedig felmérjék, mennyire találkoznak a jelölt kompetenciái a munkaadó elvárásaival.

Habár sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget neki, az állásinterjúra való felkészülés közel annyira fontos, mint magán az interjún való szereplés. Először is, szükséges utánanézni a pályázott állást hirdető cégnek, és felkészülni az alapvető információkból, elvégre fontos tudni, hol is készülünk dolgozni. Fontos a megfelelő ruházat kiválasztása is, amely elegáns, a nőknek viszont fokozottan ügyelniük kell arra, hogy ne legyen kihívó.

Habár sok állásinterjú eltér egymástól stílusában, hangvételében, vagy akár szerkezetében, vannak olyan kérdések, melyek az átlagosnál gyakrabban ütik fel fejüket a személyes megbeszélések során. Így tehát az alábbi kérdésekre érdemes már az interjú előtti estén készülni és akár előre gondolkozni a lehetséges válaszokon.

Az önismeretre vonatkozó kérdések:

  • Milyennek látják mások?
  • Milyen embernek látja magát?
  • Mit jelent Ön számára a siker?
  • Sorolja fel három jó és három rossz tulajdonságát!
  • Milyen könyveket, újságokat szokott olvasni? / Milyen forrásokból követi a szakmához kapcsolódó legújabb trendeket?

A motivációra vonatkozó kérdések:

  • Mit tud a cégünkről?
  • Miért akar cégünknél dolgozni?
  • Ön szerint milyen egy jó munkahely?
  • Ön szerint milyen egy jó főnök?
  • Melyiket preferálja: ha megmondják, hogy dolgozzon, vagy ha szabad kezet kap a feladat elvégzésében?
  • Mi motiválja Önt?
  • Mennyire motiválja Önt a pénz?
  • Mivel volt megelégedve előző munkahelyén? Mivel nem volt elégedett?

A jövőre vonatkozó kérdések:

  • Hogy látja magát 5 év múlva, hol szeretne tartani (szakmailag és magánéleti szempontból)?
  • Milyen célokat tűzött ki maga elé korábbi munkahelyén?

A munkabírásra, a stressz kezelésésére és a problémamegoldásra vonatkozó kérdések:

  • Mennyire gondolja stresszesnek a jelenlegi munkáját/előző munkahelyét?
  • Meséljen el egy konkrét stresszes helyzetet vagy problémát előző munkahelyéről és azt, hogy kezelte vagy oldotta meg ezt Ön?
  • Mennyire gondolja magát terhelhetőnek?
  • Hogyan viselkedik, ha a többiek nem értenek Önnel egyet?
  • Kihez fordult legutóbbi munkahelyén, ha segítséget kért valamilyen probléma megoldásához?

A csapatmunkára vonatkozó kérdések:

  • Egyedül, vagy inkább csapatban szeret dolgozni?
  • Voltak nehézségei előző kollégáival? Ha igen, milyenek?
  • Mi az, amit a legnehezebben visel el másokban?

A döntési képességre vonatkozó kérdések:

  • Mennyire befolyásolja a döntéseit az, hogy mások mit gondolnak róla?
  • Hogyan érez olyan döntésekkel kapcsolatban, amelyek pozitív kimenetelében nem biztos?

És végül pár „stresszelő“ kérdés, mellyel a pályáztató megpróbálja kicsit kizökkenteni a jelentkezőt a komfortzónából:

  • Ön szerint miért alkalmas erre a pozícióra?
  • Miért lenne jó a cégnek, ha éppen Önt alkalmaznák?
  • Beszéljen magáról 3 percet!

 

Megosztás
Küldés üzenetben

Tekintsd meg 

aktuális pályázatainkat

Jelentkezz az állásra